“I’m still a guy who likes different styles of crazy”: interview with Jordan Rudess (Dream Theater)

This year has been an interesting one in the life of Jordan Rudess, as he released two albums that are important to him, with little difference. February saw the release of Dream Theater’s new album ‘Distance Over Time’, followed in April by his own self-released album ‘Wired From Madness’. We’re talking about two completely different pieces of material, yet the same magical, fun-loving and kind man is behind them both. I was able to ask the ‘Wizard’, who is coming to our country during the FEZEN festival, questions about both albums.

Hard Rock Magazine. How was the tour?

Jordan Rudess: I’m having a great time, I’ve already had my little walk around. I found a Starbucks coffee shop too, everything is great right now. This current run has been quite long, two months. It didn’t start off too well for me because I got sick. I got better after almost a week, then things got easier. Now we are nearing the end.

HRM: What happened to you?

J.R.: I picked up an infection, it was terrible. I was lucky I wasn’t the singer so I didn’t have to cancel any shows. I was sick for over a week, but thanks, I’m better now.

HRM: How do you prepare for a festival gig? How is it different than a solo show?

J.R.: These shows are shorter. One unfortunate thing happened on this tour: a lot of our fans had seen us play the entire ‘Scenes From A Memory’ album earlier and thought we would do the same this summer. That wasn’t the plan and we never billed it for this series. It caused us a bit of an inconvenience. Anyway, the shows have gone well so far, we’ve had some that were only around 60 minutes, but we’ve usually done 90 minutes. We have chosen to include a few songs from the older catalogue, but the focus is ‘Distance Over Time’. It’s a very hard show that way, it’s fun, but from a keyboard point of view it’s the hardest compilation we’ve ever done! With songs like Nightmare To Remember, In The Presence Of Enemies, I’ve had a lot to do.

HRM: Your solo album ‘Wired From Madness’ was released in April. What led you to collaborate with a major label again after several self-released albums? Why did you choose Mascot Label Group?

J.R.: Several things. First of all, I wanted to make a rock album and I knew it would be a lot of work. My piano records are much simpler because they only have one instrument on them, they mostly reflect a particular emotional moment, they’re also much simpler, but they still mean a lot to me. Rock albums are complex, they are made up of a lot of elements that are necessary for that: instrumentation, a lot of studio time. I knew that I would need support for this in a number of ways – marketing and funding – to make it happen at all. Over the years we’ve had several contacts with the Mascot label, my managers have become good friends with the guy who runs the label and it’s ended up being a very good relationship. Everyone thought it was a good idea for me to go to Mascot. I met with them several times myself and they were also very good meetings. We became real good friends, had a positive time together and worked a lot on this publication. I really hope to do something with them again soon! It was a wonderful experience for me.

HRM: You also introduced the new DT record as a “back to the roots” album. I think that’s true for your solo album as well. Do you agree with me that it’s an essence work?

J.R.: True for ‘Distance Over Time’, but not so much for ‘Wired From Madness’. I actually gave way to any ideas that popped out of my head. I thought at the beginning that no one would stop me, I could do whatever I wanted. First of all, I had to find the right time to get started on a job like this. We had a lot of things going on, but it didn’t work for me to run down to the studio for an hour and throw something together. I needed to know that I could go down whenever I wanted. I finally had enough free time in the summer to do that. The beginning was very difficult, the beginning is always difficult with big projects like this, whatever the genre. Writer, musician or whatever. First I had to sort out all my instruments, my computer, I had to relearn which buttons do what. Then I recorded about 16 minutes of music and I thought that would be a good start. Every day I listened back to what I had done before and how I should go on from there. Most of it later became the title track, which is an interesting piece of work. There are a lot of changes in it. At the time, when I had more than ten minutes of it, I thought that this journey could be the whole album. One day I was telling my wife about how I started working on this project and how crazy and how super progressive the timbres were. And she said to me: “You should be careful, you need something easier to listen to, it might be too much for people!” No, it will be amazing, super progressive! Then I left her angry. But for the most part she was right, I woke up the next day thinking, okay then I need some songs. That’s when I wrote “Why I Dream” and a couple of other songs that went on the record. That’s how I got the balance. The title track became the crazy, “everything that was in my head” type of song and the rest were “ear friendly”. That’s really how this record was made and I think it shows perfectly what I had in my head, the rock thick sound, the piano, the weird vocal effects and I could go on and on. It took a lot of time and concentration to make and I’d love to make more of these when I get the chance in the future.

HRM: I heard you’re planning to do these songs live. Is that true? Who will be your bandmates?

J.R.: That’s a very good question! You know, I’m very busy with Dream Theater, we’re doing a lot of gigging, traveling. I’ll have to find the time to tour with it at all. I haven’t really thought about it, but anything could happen! It’s a possibility that I’ll just play live and the rest will be recorded, but it’s also possible that there will be other musicians there. Whenever I get the chance, it’s not going to be easy to put together.

HRM: Before the DT tour, you performed at the Cruise To The Edge Festival. You also played there with Mike Portnoy. How did it feel to be back on stage with him again? Can you tell from here that there will be an LTE reunion at some point?

J.R.: It felt good to meet Mike, there was a good energy between us. It was all about communication, although unfortunately I haven’t seen him in the last few years. We spent a lot of time together on tour, we also wrote a lot of records together. It’s a huge bond that can’t be broken. It was good to see him, it was good to make music with him, it was good to get to know the people he invited to make music with us. Eric Gillette [guitarist in The Neal Morse Band – ed.] is a very nice guy and Connor Green [of Haken – ed.] is a wonderful bass player. It was fun with them! Although it was weird because we didn’t have a sound check either, it sounded kind of weird. But I heard enough to get it right in the end. We enjoyed each other’s company like two good friends. As for the Liquid Tension thing, I don’t know. If it’s up to me, yes, I’m interested, I’d love to do it again. There are several parameters that influence it, but the most important is timing.

HRM: But in February, Dream Theater’s fourteenth album ‘Distance Over Time’ came out. Compared to your self-titled album, you’ve done something completely different here. How difficult was it for you to step back?

J.R.: That’s another funny thing! Actually, I’m in a role in Dream Theater that’s been different every time I’ve done a record. Life shows me the important paths and it also showed me what to focus on, what to put my energy into. Dream Theater has more talented people, strong opinions, has been going on for much longer than I’ve been a member. They had their individual style before I was even considered as a writer. Each session is a great journey, with lots of experience, and now I know when to sit down and give the other members space. It’s actually a challenge for me because my musical mind works very fast. If someone throws an idea at me, I have a million ideas for it. But I can’t throw all my ideas at the guys, it wouldn’t be fair to them. Most of it wouldn’t even fit the image that this band has. Then I go into Dream Theater mode, because I can’t afford to produce something as weird as, say, a fusion-style thing with a mix of classical and electronic music influences. People would say why am I coming up with weird stuff like that. I understood what the Dream Theater style was and to this day it’s still a challenge for me. I’m still the kind of person who likes different styles of crazy. That’s because of my classical music background, by the way, but I’m equally drawn to electronic stuff.

HRM: This year is not only the 20th anniversary of the release of ‘Scenes From A Memory’, but also of 20 years as a member of Dream Theater. What does that mean to you?

J.R.: It’s a wonderful adventure! I get to travel the world a lot and meet people like you. It’s the people who don’t let me sit at home in my New York home and do what I want. I cherish this opportunity to meet people in different countries. I get to walk a lot, make connections and those are the things that are important besides the music part. What’s also wonderful about this adventure is being accountable to other musicians. When you go out on stage and thousands of people are watching you, it’s a huge challenge to stay focused and do all your tasks on time. These are what it takes to make a show work well and that’s how we represent the Dream Theater name. It’s not just our life, it’s our business, and that’s an even bigger responsibility. This opportunity means a lot to me!

HRM: I heard that you’re planning to record a new DVD movie of the holiday “DoT + Scenes” show sometime this year. Can you be more specific about that?

J.R.: We have some ideas, some proposed cities, but it’s not at a stage where we can talk about it yet.

HRM: You’re bringing the holiday show to Europe again after the current festival series, you announced this on Facebook recently. Which part of the old continent will you be seen in?

J.R.: The next time we come to Europe we’ll be coming with our full solo show, some people thought that would be the tour we’re on now. But really we’re just visiting festivals now. We’ll be doing the full ‘Scenes From A Memory’ and other songs from the old days at the shows in January and February, and of course ‘Distance Over Time’. There will be a few changes from the way we played in America.

HRM: This is the second time you’ve performed at the FEZEN festival as part of a series and not in Budapest. Did you get a chance to walk around Székesfehérvár a bit this time?

J.R.: Yes, we met outside! (laughs) It’s funny, but I just realized yesterday that we’re not in Budapest! It sounded strange, and I realized that we were in the countryside. But this part is wonderful, the city itself, the people here are great, I had everything I needed to have a happy day again.

HRM: Thanks for the opportunity to talk to you!

J.R.: Nice to meet you too and thank you!

Original text

„Én még mindig az az ember vagyok, aki szereti a különböző stílusú őrültségeket”: Interjú Jordan Rudess-szel (Dream Theater)

írta karpatisz

2019.08.03

Az idei év érdekesen alakult Jordan Rudess életében, hiszen kicsi különbséggel jelent meg két olyan album, ami fontos a számára. Februárban a Dream Theater új lemeze, a ’Distance Over Time’, majd jött áprilisban saját önálló kiadványa, a ’Wired From Madness’. Két teljesen eltérő anyagról beszélünk, de mégis ugyanaz a varázslatos, jókedélyű és kedves ember áll mindkettő mögött. A FEZEN fesztivál alkalmával hazánkba érkező „Varázslónak” tehettem fel kérdéseimet mindkét albummal kapcsolatban.

Hard Rock Magazin: Nagyon örülök, hogy ismét találkozunk, hogy érzed magad? Hogy telt a turné?

Jordan Rudess:  Nagyon jól érzem magam, már meg is volt a kis sétám. Találtam egy Starbucks kávézót is, minden szuper most. Ez a mostani sorozat elég hosszú lett, két hónap. Ez az egész nem túl jól kezdődött nekem, ugyanis beteg lettem. Majdnem egy hét után lettem csak jobban, utána már könnyebben mentek a dolgok. Most már közelítünk a végéhez.

HRM: Mi történt veled? 

J.R.:  Egy fertőzést szedtem össze, szörnyű volt. Szerencse, hogy nem én voltam az énekes, így nem kellett lemondani a bulikat. Több mint egy hétig voltam beteg, de köszönöm, már jobban vagyok.

HRM: Hogy készültök egy fesztiválfellépésre? Miben másabb, mint egy önálló bulitok? 

J.R.:  Ezek a fellépéseink rövidebbek. Egy szerencsétlen dolog történt ezen a turnén: rengeteg rajongónk látta korábban, hogy a teljes ’Scenes From A Memory’ albumot is eljátsszuk, és az gondolták, hogy nyáron is így lesz. Nem ez volt a terv és sosem harangoztuk ezt be erre a sorozatra. Ez egy kis kellemetlenséget okozott nekünk. Egyébként a koncertek jól sikerültek eddig, volt olyan, ami csak 60 perc körüli volt, de általában 90 perccel készültünk. Néhány dalt választottunk bele a régebbi katalógusból, de a fókusz az a ’Distance Over Time’. Ez egy nagyon kemény műsor így, vicces, de billentyűs szempontból a legnehezebb összeállításunk, amit valaha is készítettünk! Ilyen dalokkal, mint a Nightmare To Remember, In The Presence Of Enemis, rengeteg dolgom volt.

HRM: Áprilisban jelent meg a 'Wired From Madness' című szólólemezed. Mi vezetett oda téged, hogy több szerzői kiadású album után ismét egy nagy kiadóval működj együtt? Miért a Mascot Label Group mellett döntöttél?

J.R.:  Több dolog miatt is. Elsősorban azért, mert egy rockalbumot szerettem volna készíteni és tudtam, hogy ez rengeteg melóval jár majd. A zongorás lemezeim sokkal egyszerűbb esetek, mert csak egy hangszer van rajtuk, legtöbbször egy adott érzelmi pillanatot tükröznek, sokkal egyszerűbbek is, de ennek ellenére nagyon sokat jelentenek nekem. A rockos albumok komplexek, sok elemből állnak össze, ami ehhez szükséges: hangszerelés, rengeteg stúdiózási idő. Tudtam, hogy ehhez támogatásra lesz szükségem több – marketing és finanszírozási – szempontból is, hogy egyáltalán létrejöhessen. Az évek során többször kapcsolatba kerültünk a Mascot kiadóval, a menedzsereim jó barátságba kerültek azzal, aki vezeti a céget és nagyon jó kapcsolat lett végül belőle. Mindenki úgy gondolta, hogy jó ötlet, hogy a Mascothoz menjek. Többször találkoztam velük magam is, és ezek is nagyon jól sikerült találkozók voltak. Igazi jóbarátok lettünk, pozitív volt az együtt töltött idő és sokat dolgoztunk ezen a kiadványon. Nagyon remélem, hogy rövidesen ismét csinálhatok velük valamit! Ez egy csodálatos tapasztalat volt a számomra.

HRM: Az új DT lemezt is úgy vezetted fel, hogy a "vissza a gyökerekhez" elv mentén készült. Szerintem ez a szólólemezedre is igaz. Egyetértesz velem, hogy ez egy esszencia-munkád?

J.R.:  A ’Distance Over Time’ esetében tényleg igaz, de a ’Wired From Madness’ esetében nem igazán. Valójában utat engedtem minden ötletnek, ami a fejemből kipattant. Azt gondoltam az első pillanatban, hogy senki sem állíthat majd meg, azt csinálok, amit csak akarok. Először is meg kellett találjam a megfelelő időt arra, hogy egy ilyen munkába bele tudjak vágni. Rengeteg minden történt velünk, de az meg nem működött, hogy egy óra erejéig lerohanok a stúdióba és összedobok valamit. Tudnom kellett, hogy minden egyes alkalommal le tudok menni, amikor csak akarok. Végül nyáron lett annyi szabadidőm, hogy ezt véghezvigyem. A kezdet nagyon nehéz volt, az ilyen nagy munkák esetében a kezdet mindig nehéz, bármilyen műfajról is legyen szó. Író, zenész vagy bárki. Először rendbe tettem az összes hangszerem, a számítógépem, újra meg kellett tanulnom, hogy melyik gomb mit is csinál. Aztán felvettem 16 perc körüli zenét és azt gondoltom, hogy ez kezdésnek jó lesz. Minden nap visszahallgattam, hogy korábban mit csináltam és hogy most hogyan is menjek tovább. Ennek a legnagyobb része később a címadó dal lett, ami egy érdekes alkotás. Rengeteg váltás van benne. Akkor, amikor már több mint tíz perc megvolt belőle, azt gondoltam, hogy ez az utazás akár az egész lemezt is felölelhetné. Egyszer aztán meséltem a feleségemnek arról, hogy elkezdtem dolgozni ezen a projekten, s hogy mennyire őrült és mennyire szuperprogresszív hangszínek vannak benne. Erre azt mondta nekem: „Óvatosnak kellene lenned, könnyebben hallgatható dolgok kellenének, lehetséges, hogy ez túl sok lesz az embereknek!” Nem, ez csodálatos lesz, szuperprogresszív! Aztán mérgesen otthagytam őt. De az esetek legnagyobb részében igaza volt, már másnap úgy keltem fel, hogy azon gondolkoztam, oké akkor kell néhány dal is. Ekkor írtam meg a Why I Dream címűt és még néhány másikat is, ami rákerült a lemezre. Ezáltal lett meg az egyensúly. A címadó dal lett az őrületes, „minden, ami az agyamban volt" típusú és a többi a „fülbarát”. Igazából így készült ez a lemez és szerintem tökéletesen megmutatja, hogy mi is van a fejemben, a rockos vastag hangzás, a zongora, a furcsa vokál effektek és még sorolhatnám. Sok időbe és koncentrációba került, mire elkészült, és szeretnék még majd ilyet csinálni, amikor meglesz rá a lehetőségem a jövőben.

HRM: Úgy hallottam, hogy tervezed, hogy élőben is megszólaljanak ezek a dalok. Tényleg igaz? Kik lesznek a zenésztársaid?

J.R.: Ez egy nagyon jó kérdés! Tudod, nagyon elfoglalt vagyok a Dream Theaterrel, rengeteget koncertezünk, utazunk. Meg kell találjam a szabad időpontot, hogy egyáltalán tudjak ezzel is turnézni. Igazából még nem gondolkoztam rajta, de bármi előfordulhat! Az is egy lehetőség, hogy csak én játszom élőben és a többi felvételről megy majd, de az is előfordulhat, hogy lesz ott más zenész is. Bármikor is lesz meg rá a lehetőségem, nem lesz könnyű összehozni.

HRM: Még a DT turnéja előtt felléptél a Cruise To The Edge Fesztiválon. Ott Mike Portnoy-jal is zenéltél együtt. Milyen érzés volt vele ismét együtt, egy színpadon? Innen kimondható, hogy lesz valamikor LTE összeborulás? 

J.R.: Jó érzés volt Mike-kal találkozni, jó energiák mozogtak köztünk. Minden a kommunikáción múlott, bár az utóbbi években sajnos nem láttam őt. Rengeteg időt töltöttünk együtt turnékon, sok lemezt is írtunk meg együtt. Ez egy óriási kapocs, ami nem szakadhat meg. Jó érzés volt őt látni, jó volt vele együtt zenélni, jó érzés volt megismerni azokat, akiket meghívott, hogy együtt zenéljünk. Eric Gillette [a The Neal Morse Band gitárosa – a szerk.] egy nagyon kedves fiú és Connor Green [a Haken tagja – a szerk.] is egy csodálatos basszusgitáros. Jó volt velük! Bár fura is volt, mert nem volt hangbeállásunk sem, elég furán is szólt az egész. De eleget hallottam ahhoz, hogy végül sikerüljön. Egymás társaságát élveztük, mint két jóbarát. Ami a Liquid Tension dolgot illeti, nem tudom. Ha rajtam múlik, igen, érdekel, én szívesen csinálnám ismét. Több olyan paraméter van, ami ezt befolyásolja, de a legfontosabb az időzítés.

HRM: Februárban viszont kijött a Dream Theater tizennegyedik nagylemeze, a 'Distance Over Time'. Az önálló lemezedhez képest teljesen más dolgokat csináltál itt. Mennyire volt nehéz számodra a visszahúzódás? 

J.R.:  Ez is egy vicces dolog! Igazából én is egy szerepet töltök be a Dream Theaterben, ami minden lemezzel töltött időben más volt. Az élet mutatja a fontos útvonalakat és azt is megmutatta, hogy mire koncentráljak, mibe tegyem az energiám. A Dream Theaterben több tehetséges ember van, erős vélemények, már sokkal régebb óta működik, mint amióta én a tagja vagyok. Már azelőtt megvolt az egyéni stílusuk, mielőtt én is szerzőként szóba jöhettem volna. Minden egyes alkalom egy nagy utazás, rengeteg tapasztalattal, és most már tudom, mikor kell leülnöm és a másik tagnak teret engedni. Igazából nekem ez egy nagy kihívás, mert a zenei elmém nagyon gyorsan dolgozik. Ha valaki bedob egy ötletet, nekem máris egymillió ötletem van hozzá. De nem dobhatom be az összes ötletem a fiúknak, ez nem is volna fair velük szemben. A legnagyobb része nem is illene ebbe az imidzsbe, amit ez a banda jelent. Ekkor Dream Theater üzemmódba kapcsolok, mert nem tehetem meg, hogy olyan fura dolgokat produkáljak, mint mondjuk egy fúziós stílusú valamivel, amiben a klasszikus és az elektronikus zene hatásai keverednek. Az emberek azt mondanák, hogy miért jövök ilyen fura dolgokkal. Megértettem, hogy mi is a Dream Theater-stílus és még a mai napig is kihívás nekem ez az egész. Én még mindig az az ember vagyok, aki szereti a különböző stílusú őrültségeket. Ez egyébként a klasszikus zenei alapjaimnak köszönhető, de az elektronikus dolgok is ugyanúgy vonzanak.

HRM: Nemcsak a 'Scenes From A Memory' megjelenésének a huszadik évfordulója van idén, hanem annak is, hogy 20 éve vagy tagja a Dream Theaternek. Mit jelent ez számodra?

J.R.:  Ez egy csodálatos kaland! Rengeteget utazhatunk a világban és olyan emberekkel találkozhatok, mint amilyen te is vagy. Az emberek azok, akik nem engedik, hogy otthon üljek a New York-i otthonomban és csináljam, amit akarok. Én nagyra tartom ezt a lehetőséget, hogy találkozhatom az emberekkel a különböző országokban. Sokat sétálok, kapcsolatot teremtek és ezek azok, amik a zenei része mellett fontosak. Ami még csodálatos ebben a kalandban, hogy felelősséggel vagyunk a többi zenész felé. Amikor kimegyünk a színpadra és több ezer ember néz minket, akkor az egy hatalmas kihívás, hogy koncentrált legyél és minden feladatodat időben elvégezd. Ezek kellenek ahhoz, hogy egy show jól működjön és a Dream Theater nevet így képviseljük. Ez nem csak az életünk, hanem az üzleti feladatunk is, ami meg még nagyobb felelősség. Sokat jelent nekem ez a lehetőség!

HRM: Úgy hallottam, hogy idén valahol majd egy új DVD filmet is rögzíteni szeretnétek az ünnepi "DoT + Scenes" műsorral. Erről tudsz pontosabbat mondani? 

J.R.: Van már néhány ötletünk, néhány javasolt város, de még nincs olyan állapotban az egész, hogy beszélhessünk róla.

HRM: A mostani fesztiválfellépés-sorozat után az ünnepi műsort ismét elhozzátok Európába, ezt nemrég jelentettétek be a Facebookon. Az öreg kontinens melyik részén lesztek láthatóak?

J.R.:  Amikor legközelebb Európába jövünk, akkor a teljes önálló műsorunkkal érkezünk, néhány ember azt gondolta, hogy ez lesz az a kör, amin most vagyunk. De valójában csak a fesztiválokat látogattuk most. A januári és a februári koncerteken lesz majd a teljes ’Scenes From A Memory’ és más dalok is a régi időből, na meg természetesen a ’Distance Over Time’. Néhány változtatás lesz ahhoz képest, ahogy Amerikában koncerteztünk.

HRM: Ez a második alkalom, hogy a FEZEN fesztiválon léptek fel egy sorozat keretében és nem Budapesten. Ez alkalommal volt lehetőséged itt Székesfehérváron sétálni kicsit?

J.R.:  Volt, mi is kint találkoztunk! (nevet) Fura, de csak tegnap tudatosodott bennem, hogy most nem is Budapesten vagyunk! Különösen hangzott és fel is kaptam a fejem rá, hogy most vidéken vagyunk. De ez a rész is csodálatos, a város maga, itt is vannak klassz emberek, mindenem megvolt ahhoz, hogy ismét egy boldog napom legyen.

HRM: Köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhettünk!

J.R.:  Én is örülök és köszönöm!

készítette: karpatisz
koncertképek: Török Hajni
Köszönet a Mascot Label Groupnak a lehetőségért!